Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Gyertya, virágok, emlékezés.......

 

Mindazokra, akik már nincsenek köztünk

e m l é k e z z ü n k

egy verssel,

pár szál virággal,

gyertyalánggal......

 

FEJET HAJTVA

Síró szél

az emlék.

Lebbenő

gyertyaláng.

Virágszirom

és könnycsepp.

Az égben is

van hazánk…..

Megállunk

pár pillanatra.

Szavaknak

 nincs helyük.

Rálépünk egy

átlátszó hídra,

hogy egy percig

együtt legyünk.

N.szénás, 2010.október

 

 

Gyertya. Gyertyaláng.

Micsoda jelkép. Vagyunk, amíg égünk. Aztán

utolsót lobbanunk, mintha sosem lettünk volna.

Akik láttak bennünket, ismertek, tudják, hogy milyen szép

volt a fényünk, mennyire tudtunk, akartunk lobogni, apró lángunkkal

felmelegítettünk valakit, volt színünk, anyagunk, formánk....

Aztán elfogyott a test. Az utolsó lobbanásunkkal elfogyott a fény,

a kicsinyke melegség.

Akik nem láttak bennünket égni, azok azt sem tudják,

hogy voltunk, hogy tudtunk, szerettünk lobogni,

hogy árnyékot vetettünk,

hogy célunk volt beragyogni azt  a Mindenségtől

kapott teret, amelyet otthonossá tudtunk tenni.

Lehet, hogy a Végtelen kicsiny pontja volt,

de a miénk volt. Mi ragyogtuk be. Mi tettük

otthonná, emberivé, fényesebbé.

Már nincs lángunk. Fényünk is csak emlék.

Elfújt bennünket egy Akarat szele.

De emlékekben még tovább pislákolunk.

Évente újragyújt az emlékezés tüze.

És ez jó dolog, mert a gyertyaláng egy sokadik

dimenzióban is szépen tud ragyogni.

Néha gyújtsatok meg.

Nézzetek a lángba .....

Ott vagyunk .....

 

 

 

Mindenkiért, akik valaha fontosak voltak nekem,

és mindenkiért, akikre már senki sem gondol........

 

 

KIÁLTÁS

Kiáltok.

Vajon ki hallja meg....

Nyomaim

vajon ki látja meg.....

sebeimre ki ad tapaszt,

bánatomban ki lesz vigasz,

egemen ki lesz a Nap, a fény....

elesettségemben a remény,

örömömben társ....

kezemet fogva

sötétben ki vezet,

gyöngyöző kacajjal

velem ki nevet....

ki evez velem csónakomban,

ki lesz a társ a jó napokban...

ha elestem, ki fekszik mellém...

a bajommal együtt szeretném

úgy, mint a lélegzetvételt,

mint éhező az ajándék ételt,

mint hajótörött a mentőövet....

vajon lesz még aki úgy követ,

mint az árnyék a testemet....

annak adnám a lelkemet,

kire majd én is vigyázok....

Halljátok csendem?

Én kiáltok......

N.szénás, 2011. január

 

                          PEARL                                  

Azt hittem kagyló

becsukott lelked szimmetriája.

Benne kincseid.

Elhagyott tárgyak,

egy távoli ének hangja.

Féltett emlékeid.

Egy sosem volt repülés,

a nem látott tenger furcsa ezüstje.

Élő halottaid….

édes-keserű szívvel

gondolsz vissza nevükre…

és az érintések,

a kacajok hangja.

Az emlékek burkába bezárva.

Szemednek fénye

leoltott csillag az éjszakában.

A terveid skicce

örökre befejezetlen.

A szerelmes féltés

a kigondolt kételyekben….

Azt hittem kagyló.

Mélybe merülő szépség.

Nincs örök álom…..

Lehajlok egyszer…..

homokban rejlő gyöngyöd

majd megtalálom.

Bp. 2011. január

 

ERŐS VÁR

templomok csendje

lélek és béke

a falakon kereszt

létra az égbe.....

imák és versek

dalok az Úrhoz

visszajárnak

inni egy kúthoz

mely tiszta vizű

és kifogyhatatlan

velük van Jézus

ezer alakban

galamb vagy virág

egy lélegzetvétel

úgy kell az észnek

mint testnek az étel

harangok zúgnak

orgona dallam

Isten lakik

az emelt falakban

mert hinni kell

.... a világ rendje....

emberi lélek

és templomok csendje

Nagytarcsa,2011.január

 

Kép

ANATÓMIA

Csontok és vázak.

Üres kristály koponyák.

Egyenes, vagy elferdült gerincek,

vagy a teljes hiány.....

Arcok álarcok nélkül,

rémület, sírás, mosoly....

lemeztelenített torzónk

nagyon is komoly...

rajtunk feszül a bőr.

Igencsak vastag.

A bordákból asszonyok nőnek.

Csigolyákban gyűlik  a mész..

Lassan hétrét görnyedünk.

izmaink elfogynak rólunk,

még is elmegyünk....

Bp. 2011. január

 

NINCS MÁR.....

Nincs már időnk.

Álmaink göröngyként

gurulnak el.

Foltozott ruhák vagyunk,

melyet a sors

már nem visel.

A kihűlt érintések

jéghideg helyén

vacogó árnyék a múlt...

Te meg Én......

Nincs szavunk

se jóra, se rosszra.

Ránk ült a csend.

Némák vagyunk.

Visszhangunk leszálló köd...

halkuló hattyúdalunk....

N.sz. 2011. március

 

 

ÁLLAPOT

Néha csak vagyok....

mint az értelem.

Utalnak rám

és néha megtalálnak....

vízmélyén,

kövek alatt,

száraz avarban,

gyertyafényben,

kimondott szóban...

és olykor  talán

nagyon hiányzom

valakinek.

N.sz., 2011. március

 

 

 EGY ÉJSZAKA

Szívem üresen ver,

már nincs benne vér....

Ötven év rutinja húzza össze

és ernyeszti el......

Pulzusom dobol az asztalon.

Sosem szívott cigarettám füstje,

mint Káin áldozat:

-nem száll fel az égig.

Ellustult őrangyalok pletykálnak,

s mint falusi jólértesűltek

terjesztik jóhíremet....

... hát hallottátok,

....ááá az nem úgy volt...

de mi lesz majd ha.......

Beszélnek tudatlanul,

de oly jól áll nekik

a pavlovi ösztön,

a velük született kíváncsiság...

Odakinn eső esik.

Égi könnyekkel sír az Isten,

ha lenéz a Földre.

N.szénás, 2011.március

 

AZ ÉN TAVASZOM

Az én tavaszom keserű.

Az én tavaszom árva.

Az én tavaszom gyönyörű

börtönébe zárva

 

várom a nyár melegét,

a kék ég zivatarját.

Nézem utam elején

az élet fiatalját,

 

kit várt a távol-horizont,

csúcsok, sziklabércek,

ki sebesen vágtatott,

de a gondok utolértek......

 

Az én májusom szomorú.

Az én májusom csendes.

Az én virágom koszorú,

a dalom keserves.....

 

Aki hallja, adja át.

Terjedjen a széllel.

Versem csendes bánatát

terjessze beszéddel.

N.sz. 2011. május

 

majusi.jpg

 

JÚNIUSI  GONDOLATOK

köd hidak

lélek-csónakok

felszedett

síneken vonatok

hangszerek

nélküli zenekar

légüres

térben zivatar

talárban

fontos emberek

szemétbe

dobott életek

álomba

fojtunk vágyakat

a múltunk

bogáncsa ránk ragad

semmibe

néző ablakok

kiürült

ládán lakatok

falakon

festett jelszavak

fertőbe

fulladó tavak

megoldást

rejtő szakadék

céltalan

nincs már haladék

szerelem

költöző madár

teremtőd

egyszer hazavár

2011. jún. Szolnok felé a vonaton

 

bogancs.jpg


VALAHOL, VALAKI

Valahol ég egy gyertya.

Csoda a lángja.

Valahol boldogabb tőle

az, aki látja.

Valahol földi csillag...

öröm a fénye.

Valahol földi ember

örök reménye.


Valaki gyertyát gyújtott.

Pereg a könnye.

Valaki mosolya lett

az élet gyöngye.

Valaki földi angyal.

Őriz engem.

Valaki rám mosolygott.

Jobb kedvű lettem.

2011. július

 

gyertya.jpg

 

TÉKOZLÓ  VERS

nem szégyellt könnyeim

a földre hullnak

előttem áldott sírhalom....

emlékét őrzöm

apámnak anyámnak

életük súlya

a vállamon

becéző kezük

szerető hangjuk

ó de hiányzik

Istenem....

csak egyszer mondhatná

bármelyikőjük

hiányoztál már

gyermekem....

ötven évesen

kisfiam maradtam...

nyolcvan évesen is

az leszek.....

nézem a tétova

gyertyalángot

sírotokra

virágot teszek.....

N.sz. 2010. szeptember

 

LÁNGOK

A tűznek égnie kell.

Néha nagy lánggal,

néha csak alig.....

Igen, valahol rakják a máglyát,

talán a végső

ítéletnapig.

Valahol lobognak

tisztító lángok,

van ahol a lángvirágok

képet festenek....

Lángok, parázs és korom...

mióta ember van,

ősi, szép jelek.

Van aki  fél a lángtól,

de sokakat összetart.

A kandallók tüze mágnes,

a tábortüzek esti csillagok...

Az égi máglyák

örökké ragyognak...

Robbanó napok....

A tűznek lobogni kell!

Ma is, holnap is......

égnie!

Az ember elalszik néha,

de mindig

a tűzbe kell néznie!

N.sz. 2011. október

 

amaglya.jpg

 

RÉGI  DAL

sosem volt szárnyad

mégis angyal voltál

sokszor ott ragyogtál

tündöklő egemen

de eljött a sötétség

a csillagtalan éra

és nincs már hajnal

csak emlék-szerelem

N.sz., 2011. október